Megmérettetés

Tíz év után újra BL-fordulót rendeznek Magyarországon

HWK

Létrehozva: 2024.04.26.

Tíz év után tér vissza Magyarországra az erősemberek Bajnokok Ligája-versenye, azaz a Strongman Champions League.

Fantasztikus versenyzéssel hangolt a magyarországi Bajnokok Ligája-fordulóra (SCL) a többszörös magyar bajnok erősember, Juhász Péter. Klasszisunk a rendkívül egzotikus Martinique-on úgy lett negyedik, hogy mindössze másfél ponttal maradt le a dobogóról, és két és félre volt az ezüstéremtől.

Juhász Péter
Juhász Péter

„Élményben, akár a versenyről, akár a helyszínről van szó, ez a mostani volt az egyik legjobb BL-fordulóm – mesélte a martinique-i Bajnokok Ligája-versenyt felidézve Juhász Péter, aki a negyedik helyet szerezte meg a karibi helyszínen. – Jó idő, jó hangulat, a verseny előtt a szervezők elvittek minket egy karibi hajóútra, bemutatva a hely nevezetességeit, szóval egy kis kikapcsolódás is jutott a verseny mellé. Tényleg minden szempontból tökéletes volt.”

Mindez azt jelenti, közel volt ahhoz is, hogy a budapesti BL-fordulót megelőzően beállítsa eddigi egyéni rekordját, ami egy második hely volt Szerbiában még a 2022-es idényben. A karibi kaland volt a mádi klasszis számára a második megmérettetés idén, Finnország után – ahol egy kisebb, verseny közben jött sérülés miatt a legjobb tíz közé sem fért oda – eldöntötte, hogy változtat a versenyzési stílusán, kevésbé próbál görcsösen hozzáállni az egészhez.

„Ez volt az első olyan forduló, ami előtt nem éreztem induláskor, hogy teljesen meg lennék feszülve. Tudtam, hogy az öt számból kettő jó lesz, egy pedig talán feküdhet, ehhez képest azokban a számokban is, amelyektől előzetesen a rosszabb részeredményeket vártam, negyedik-ötödik voltam. Nagy lökést adott, főleg, hogy kinn is szóba került, hogy a következő verseny Magyarországon lesz” – mesélte arról, hogy már a riválisok is várják a budapesti megmérettetést. 

A versenynek az Aquaworld Resort Budapest ad majd helyszínt április 27-én. A rendezők számára fenntartott szabadkártya ezúttal Véró Alexé, így rögvest két magyarért is szoríthatnak majd a kilátogató drukkerek az Aquaworldben. Az erősember-versenyek mellett bothúzásban is jelentkező Véró pályafutása eddigi legnívósabb megmérettetésére készül.

A verseny ráadásul széleskörű reklámot biztosít Budapestnek is, mint a rendezők elárulták, 106 országba jut majd el az összefoglaló műsor, így pedig a szebbnél szebbnek ígérkező képek a magyar fővárosról, valamint az Aquaworldről.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715102110
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715102110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715102110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715102110
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk