Házasság első látásra

„Mégsem vagyunk megfelelő partnerek...” – drámai döntés született a Házasság első látásra műsorában

Natasha

Létrehozva: 2024.04.26.

Enikő és Peti számára is véget ért a hathetes kísérlet, s meg kellett hozniuk a végső döntésüket. Vajon nekik bejött a Házasság első látásra, vagy inkább a válás mellett döntenek?

Házasság első látásra – Amíg Petra és Andris örömmel szállt ki a kísérletből, addig a nézők a többiekért még izgulhattak. Például Gyöngyiért és Csabiért, Nelliért és Jánosért, illetve Enikőért és Petiért is. Utóbbi páros körül voltak talán a legnagyobb kérdőjelek, hiszen amilyen tökéletesen indult a házasságuk, annyira elmentek egymás mellett a hatodik hét végére. Mindez ráadásul egy olyan vitából indult ki, amire már Enikő és Peti sem emlékszik, viszont odáig fajult, hogy a személyiedző bizalma teljesen megtört a felesége irányába. Történt ugyanis, hogy Enikő túlságosan is közel került Andrishoz, és egy beszélgetés alkalmával még a telefonszámát is megadta neki, ez pedig Peti fülébe is eljutott. Onnantól kezdve a férfi bezárkózott a felesége előtt, a lány pedig csinálhatott bármit, csak falakba ütközött. Ez persze újabb és újabb feszültségeket szült, s ennek apropóján mindenki azt gondolta, hogy a végső döntésnél mindkét fél a válás mellett dönt majd...

Házasság első látásra
Házasság első látásra: Enikő Peti felesége akar maradni (Fotó: TV2)

Házasság első látásra: Enikő folytatná a házasságot

Enikő sokáig küzdött azért, hogy visszaépítse férje bizalmát, azonban Peti nem volt ebben partner. Mondhatni érthető okok miatt... Emiatt a feleség sokszor érezte magát egyedül, azt hitte, hogy férjének már nem kell, és hogy ez a házasság halálra van ítélve. 

– Nem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt valakit ennyire közel fogok engedni magamhoz. Történtek olyan dolgok a házasságunk alatt, amik mellett nem tudok elmenni szó nélkül: sokszor éreztem magam egyedül, sokszor nem éreztem magam elégnek, és sokszor mi sem tudtunk közös nevezőre jutni. Ezek a dolgok generáltak köztünk olyan problémákat, amik azt mutatták, lehet mégsem vagyunk egymás számára megfelelő partnerek... kezdte beszédében Enikő, aki azt is nyomatékosította az edzőben, hogy a legnehezebb helyzetben hagyta őt egyedül, még akkor is, ha most már tudja, sok mindenben ő volt a hibás. Ennek ellenére nem akarja veszni hagyni ezt a kapcsolatot, és szeretné, ha folytatnák a házasságukat. 

– Magamra maradtam a legnehezebb helyzetben, mikor a legnagyobb szükségem volt rád. Hibáztam, és vállalom a felelősséget, de úgy gondolom, hogy nem történt akkora probléma, amit mi ketten ne tudtunk volna megoldani.

Mindig az érzelmeim vezettek, próbáltam szívből dönteni, és ez most sem lesz másképp. Úgy döntöttem, szeretném tovább folytatni veled ezt a házasságot, a kísérlet után is. Szeretném megismerni azt a Petit, akit az esküvőn láttam meg

 – mondta remegő hangon Enikő, aki el is pityeredett a levele végén, míg Peti egy mosollyal reagált felesége szavaira, aztán belekezdett a saját mondandójába is.

Házasság első látásra Enikő és Peti
Enikő és Peti vajon együtt folytatják? (Fotó: TV2)

Peti: Nem változnak bennem a dolgok

Az edző az előző adásokban azt mutatta, hogy teljesen elhatárolódott a feleségétől, így nem véletlen, hogy Enikő remegve várta férje vallomását. Peti a levelében megfogalmazta, hogy neki a bizalom a legértékesebb dolog, és ha azt eljátsszák, nem tudja, hogyan adhatna új esélyt. Mindezek ellenére próbált pozitívan a feleségéhez állni, de valamiért úgy érezte, hogy nem változnak az érzései. 

– Egyik pillanatról a másikra váratlan dolgok történtek, amit én nagyon sajnálok. Ahogy egyre több lett a döccenő, egyre több lett a félreértés is, és az összhang is kicsit megingott. Ezekkel nem is lett volna akkora probléma, de pár hete történt egy nagyobb törés bennem. Nálam a bizalom egy nagyon értékes dolog, viszont ha eljátsszák, nehéz új esélyt adnom. 

Pozitívan álltam hozzád, amennyire csak tudtam egy ilyen szituációban, de azt vettem észre magamon, hogy mindezek ellenére nem változnak bennem a dolgok

– mondta szintén remegő hangon Peti, akinek már a papír is reszketett a kezében, annyira ideges volt. 

Ám az, hogy végül hogyan döntött, kiderül ma este 19:55-től a TV2-n!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715063111
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191586_auto_resized.jpg
life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715063111
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715063111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715063111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715063111
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője